Csütörtökön a feljutásra pályázó NB2-es Békéscsabai KK ellen léptünk pályára. A jó első negyed után a félidőre fordított a hazai csapat és a mérkőzés végére sikerült előnyt szerezniük és meg is tudták tartani a lefújásig, így 103-93 arányú vereséggel búcsúztunk a HEPP KUPÁTÓL.
Békéscsabai KK – Békési SZSK 103-93 (19-30, 32-17, 22-24, 30-22)
Békéscsabai Evangélikus Gimnázium
Játékvezetők: Drenyovszki Dániel, Fehérvári Gergely
Pontgazdag mérkőzésen maradtunk alul a HEPP KUPÁBAN, a vendéglátó Békéscsabai KK ellen. Ahogyan a korábbi mérkőzéseink során, úgy most is jól kezdtük a mérkőzés, hamar 10 pontos előnyre sikerült szert tennünk, de a második negyedben visszajött a Csaba, átvették a vezetést és 51-47-el zárult az első félidő.
A második félidőben kiegyenlített játékot láthatott a szép számú nézősereg. Izgalomban és indulatokban nem volt hiány, (a meccs keménysége miatt talán ide már szükség lett volna 3 játékvezetőre) de jól kézben tartotta a két játékvezető ezt a magas szintű mérkőzést.
Az utolsó negyedben egy kicsit szétestünk, több demoralizáló kosár után kapkodóssá vált a játék, a kosárcsendet nehezen sikerült megtörni, míg a másik oldalon minden játékos kosarat tudott szerezni. Az utolsó percekben sikerült értékesíteni Igoréknak a büntetőket, így már hiába jöttek gyors kosarak a Gladiátoroktól, nem sikerült közelebb zárkózni.
A két korábbi bajnoki mérkőzésünkhöz képest bizonyos dolgokban sikerült előrébb lépnünk,voltak jó periódusaink, de sok munka vár még a csapatra, hogy igazán jól összekovácsolódjanak és stabilabb játékot mutassanak 40 percen keresztül.
A következő bajnoki mérkőzésünk október 19-én, csütörtökön a Stojan Ivkovic által vezetett Kecskemét ellen lesz. Nem lesz egyszerű mérkőzés, de nem feltartott kézzel megyünk, győzni szeretnénk!
Megvásárolhatóak a 2021/22-es szezonra szóló bérletek
SZURKOLÓI bérlet - 6.000,- Ft
A bérlet megvásárolható a HAZAI MÉRKŐZÉSEINKEN és előre egyeztetett időpontban a klubirodában. Facebookon és e-mailen tudjátok jelezni a bérlet igényeiteket.
TÁMOGATÓI bérlet - 20.000,- Ft
A bérlet megvásárolható a HAZAI MÉRKŐZÉSEINKEN és előre egyeztetett időpontban a klubirodában. Facebookon és e-mailen tudjátok jelezni a bérlet igényeiteket.
Balog Vilmos : Gratulálok a Kecskemétnek a győzelemhez. Egy kicsivel jobb volt most a játékunk, volt tartásunk, ez eredményezett egy szorosabb eredményt. Nem állt még össze teljesen a védekezésünk, sem a támadásunk, így megérdemelten nyert a hazai csapat.
Csütörtökön a feljutásra pályázó NB2-es Békéscsabai KK ellen léptünk pályára. A jó első negyed után a félidőre fordított a hazai csapat és a mérkőzés végére sikerült előnyt szerezniük és meg is tudták tartani a lefújásig, így 103-93 arányú vereséggel búcsúztunk a HEPP KUPÁTÓL.
A jó játékkal megnyert első negyedet követően teljesen megváltozott a játék képe. Rengeteg rossz döntést hoztunk, sok üres dobást hibáztunk, sem támadásban, sem pedig védekezésben nem tudtunk eléggé koncentrálni, aminek vereség lett a vége.
Az első percek úgy alakultak, ahogy elterveztük, a feldobás után Krstichez került a labda, rögtön indította Patrikot, aki egy hatalmas zsákolással juttatta a labdát a